Ági képei

Néha egészen meglepődöm azon, hogy mit jelenthet néhány kép. Közhely, hogy a  fényképezőgép “kétoldalú” – a fotókon rajta van a szemlélő is, nem csak a modell. Ahogyan, amilyennek látja azt, akit fotóz. Nagyon örültem Ági visszajelzésének a fotózása után, és szíves engedélyével most idézek is belőle:

“A veled való munka nemcsak a végeredmény miatt felejthetetlen számomra. Kaland volt, de olyan kaland, ahol mindvégig biztonságban és finoman vezetve éreztem magam. A figyelmed, törődésed, érdeklődésed, az igényed, hogy rám hangolódj legalább olyan fontos volt, mint a valóban gyönyörű fotók, amiket rólam készítettél. Értem ezt úgy, hogy a képeket elnézve komolyan elcsodálkozom, hogy az a nő valóban én vagyok, de el kell higgyem, hiszen az az én ruhám, az én imádott piros magassarkú bokapántos cipellőm, az én szabálytalan orrom, se nem szőke-se nem barna hajam és az én szélesre szabott mosoly-vigyorom. A képeid számomra sokkal többek, mint rólam készített portrék: történeteket mesélnek el, amik játszódhatnak akár több idő- és térbeli síkon is. Egy olyan nőt örökítenek meg, aki magabiztos, határozott, tele (talán megfejtésre váró) titkokkal és sejtelmes, néha meg kitörő mosolyokkal. Azt nem tudom, hogy én ilyen vagyok-e, de az sokat jelent, hogy a képeiden ilyennek láthattam magam.”

Nekem pedig hozzá kell tennem, hogy számomra is élmény volt, mindig öröm látni, ahogy valaki kinyílik a kamera előtt, és a kezdeti izgulás után elkezdi játéknak tekinteni az egészet. A játék része persze a nem hétköznapi smink és frizura is – ebben Szöllősi Heni és Tímár Edit volt a segítségünkre.IMG_1103 copy_resize IMG_0763 copy_resize IMG_0652 copy_resize IMG_1006 copyff_resizeIMG_0620 copyff_resize

Beáta

Mindig nagy öröm látni azt a folyamatot, ahogy a kezdeti szorongás és izgulás után kinyílik és megmutatkozik valaki nálunk! Megint egy hihetetlenül dögös nő távozott tőlünk a fotózás után, és én is nagyon boldog voltam, mert vele elkészíthettem az a képet, amit már hetek óta szerettem volna: kinéztem egy helyszínt, csak épp nem volt hozzá szép nőm… Hát most lett, méghozzá tökéletes színű ruhában, ráadásul hajlandó volt bemászni a kiszemelt kertbe a kedvemért.

Smink: Réh Ildikó, haj: Újházi ÉviIMG_6901 copyb_resize IMG_6921 copy_resize IMG_6807 copy_resize IMG_6841 copy_resize IMG_7114 copy_resize IMG_7007 copy_resize IMG_7036 copyb_resize IMG_7084 copy_resize

Műtermi, nem pózolós

Most egy olyan fotózásról fogok mesélni, ami bizonyos szempontból tipikus: gyakran megismétlődik a dolognak ez az íve. Idejön a nő/lány/férfi. Közli, hogy utálja, ha fotózzák, és róla különben sem lehet jó képet készíteni, már sokan próbálták, reménytelen, nem fotogén, nem tud pózolni, talán hagyjuk is az egészet. Én mosolygok, bezárom az ajtót a biztonság kedvéért, a sminkes (ezesetben Pacsuta Ági) lenyomja a székbe az illetőt, berakok valami nyugtató zenét, és kezdődik a móka. Én akkor vagyok a legboldogabb, ha a smink nagyon természetes, és most is így volt: semmi csilivili ezmegaz, nem helyettesíti, hanem finoman kiemeli a modellünk szépségét. Aztán beszélgetünk. Kicsit ülj át ide, nézd meg milyen szép kint a fa. Tavaly ideszoktak az örvös galambok. Néha kattan a gép, ne is törődj vele, inkább fogd meg egy kicsit ezt az álarcot. “Ez nem is olyan szörnyű” mondja végül, sőt, már szinte élvezi az egészet. Én pedig boldog vagyok látni, ahogy megszületik a bizalom, és láthatóvá válik a belülről sugárzó szépség.

A képeken Ági, a gyönyörű zenetanárnő látható (a nyúlon örvös galambokon túl).

IMG_1342 copyp_resizebIMG_1861bc copy_resize IMG_2011b copy_resizeIMG_1989b copy_resize IMG_1957b copy copy_resize IMG_2063b copy_resize

A mi Évink

Újházi Évi rendszerint egy “de jó itthon!” felkiáltással érkezik a műterembe, mindig szelíd, kedves, és hajlakk-felhő veszi körül. Ő készíti a fotózásra bejelentkezők frizuráját. Most őrá került a sor az “átalakulásban”, megnéztük, mi rejlik még a szelíd-kedves Éviben, és egy dögös csajt találtunk! Pacsuta Ági készített neki egy szuper sminket, ő professzionálisan megtúrta a saját haját, én pedig lefotóztam.

IMG_1099b_resizeIMG_1096b_resizeIMG_0857ff_resizeIMG_0990ffbcdd_resize IMG_0969cff_resize IMG_0977b copyb_resize IMG_1000 copy_resizeb

vagány anyuka

Zsuzsi kisgyermekes anyuka, aki születésnapjára kapta ajándékba a fotózást. Bölcsiből jött, munkába ment, és a kettő között dögös nőcit varázsoltunk belőle. Na nem mintha magától nem lenne dögös, de azért meg kell hagyni, hogy jól áll neki ez a frizura (by Újházi Évi) és egy kis smink (by Pacsuta Ági)!

Untitled-1 IMG_8844b_resize IMG_8897b_resize IMG_8935b_resize IMG_8962b_resize IMG_8979ed_resize