Ősze Gergely

Gergelyt Bécsben fotóztam a Donaukanalnál, csináltunk egy kis műsort a járókelőknek. Most, ahogy így egyben látom a képeket, érdekes megfigyelni, hogy mennyire érvényesül a háromszög-kompozíció, pedig nem ez alapján válogattam össze ezt a sorozatot (legalábbis nem tudatosan). Ez a sorozat számomra fekete-fehérben állt össze leginkább, de azért nem hagyhattam ki az utolsó képet, ezek a kék szemek megérnek egy színes fotót!

Szépséges hegedűs

Néha van olyan fotózás, ami olyan, mint egy jutalom az élettől. Szuromi Borbálával, a fiatal hegedűművésznővel csodálatosan egy hullámhosszra kerültünk, a végére nemhogy elfáradtam volna, hanem feltöltődtem. A szekrényben régóta álló ruhám pedig ugrált örömében, hogy végre előkerült és jó lett valakire! Az egyetlen nehézséget a képek kiválogatása okozta, mert nagyon sok jól sikerült kép lett. A sminket Réh Ildikó készítette.

Bart’z eColony band

Itt a bizonyíték, hogy mínusz 10 fok alatt is lehet kint fotózni. Öt percig…Utána érdemes pánikszerűen betódulni egy kávézóba, és ott folytatni a munkát. Barcza Horváth József új formációjának képeit a tőlem megszokottnál kicsit erősebb utómunkával sci-fisítettem, és nagyon élveztem csinálni! (Az objektív-cserét fagyott kézzel kevésbé.) Az együttes bemutatkozó koncertje január 19-én este 9-kor lesz az Opus Jazz Clubban.