Ági a hóban

Nagyon szerettem volna idén egy havas portrésorozatot készíteni, de ez olyasmi, amit nem lehet nagyon előre betervezni: egyik nap esik, másik nap nem, elolvad, esik rá az eső, stb. Ezért amikor egyik reggel megláttam, hogy lassú pelyhekben esik a hó, riasztottam Ágit, a sminkest, hogy ha ráér, akkor fotózás MOST, és ezúttal ő lesz a modell. A helyszín felé menet még egy kicsit borzolta az idegeinket az ónos eső, de odaérve aztán kaptunk az égből ajándék pelyheket. Szóval ő itt Pacsuta Ági, aki a csodás sminkeket szokta készíteni a nálam fotózkodóknak. IMG_0948 copy_resize IMG_0927 copy_resizeIMG_0913 copy_resize IMG_1068 copy_resize IMG_1190 copy_resize IMG_1140 copy_resize IMG_1207 copy_resize IMG_1221 copy_resize

Ági képei

Néha egészen meglepődöm azon, hogy mit jelenthet néhány kép. Közhely, hogy a  fényképezőgép “kétoldalú” – a fotókon rajta van a szemlélő is, nem csak a modell. Ahogyan, amilyennek látja azt, akit fotóz. Nagyon örültem Ági visszajelzésének a fotózása után, és szíves engedélyével most idézek is belőle:

“A veled való munka nemcsak a végeredmény miatt felejthetetlen számomra. Kaland volt, de olyan kaland, ahol mindvégig biztonságban és finoman vezetve éreztem magam. A figyelmed, törődésed, érdeklődésed, az igényed, hogy rám hangolódj legalább olyan fontos volt, mint a valóban gyönyörű fotók, amiket rólam készítettél. Értem ezt úgy, hogy a képeket elnézve komolyan elcsodálkozom, hogy az a nő valóban én vagyok, de el kell higgyem, hiszen az az én ruhám, az én imádott piros magassarkú bokapántos cipellőm, az én szabálytalan orrom, se nem szőke-se nem barna hajam és az én szélesre szabott mosoly-vigyorom. A képeid számomra sokkal többek, mint rólam készített portrék: történeteket mesélnek el, amik játszódhatnak akár több idő- és térbeli síkon is. Egy olyan nőt örökítenek meg, aki magabiztos, határozott, tele (talán megfejtésre váró) titkokkal és sejtelmes, néha meg kitörő mosolyokkal. Azt nem tudom, hogy én ilyen vagyok-e, de az sokat jelent, hogy a képeiden ilyennek láthattam magam.”

Nekem pedig hozzá kell tennem, hogy számomra is élmény volt, mindig öröm látni, ahogy valaki kinyílik a kamera előtt, és a kezdeti izgulás után elkezdi játéknak tekinteni az egészet. A játék része persze a nem hétköznapi smink és frizura is – ebben Szöllősi Heni és Tímár Edit volt a segítségünkre.IMG_1103 copy_resize IMG_0763 copy_resize IMG_0652 copy_resize IMG_1006 copyff_resizeIMG_0620 copyff_resize

Hárfa, szaxofon, malac

Megint sikerült betuszkolni egy hárfát a műterembe! Meg egy szaxofont is, bár az nem volt nagy kunszt. Ezt a két hangszert párosította össze szokatlan módon a Duó SeRa. Nézzétek, milyen szép Seleljo Erzsi és Anastasia Razvalyaeva külön-külön és együtt is, itt pedig hallhatók! Az első képen látható kezek Újházi Éviéi, a sminkecsetek pedig Pacsuta Ágiéi.Untitled-1 IMG_0855 copy_resize IMG_0795 copyb_resize IMG_0762b copy_resize IMG_0449 copyff_resize IMG_0421 copyff_resize IMG_0514 copy_resize IMG_0620 copy_resize